„Legyen a zene mindenkié!”

     Kodály Zoltán

Egy dolgozat

"Különös koncertre hívott el a barátom a minap. A Budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban (Bp. XIV. Ajtósi Dűrer sor 37.) az Ezüst Lant kórus tartott örömkoncertet barátaiknak, családtagjaiknak 2010. április 25-én.

A meghívójukon apró betűkkel ez állt a lap alján: „hogy megmutassuk, hová is tűntünk kedden esténként…..”

Bár nem vagyok a komolyzene, és ezen belül a kórusmuzsika kifejezett szerelmese, miután a barátom anyukája is itt énekel, akit szintén jól ismerek, hát úgy gondoltam, elmegyek. Hiszen rossz dolog nem történhetik velem…

A régi épületet szecessziósnak mondanám. Méltóságteljes lépcsősorával emel a magasba, a hatalmas kapuhoz, aminek szárnyai hívogatóan kitártva vártak bennünket. Jó magasra mentünk, egészen a legfelső, a második emeletre. Ott a díszteremnél álltak fehér blúzban, sötét szoknyában, vagy nadrágban a hölgyek, a férfi szereplők öltönyben várakoztak. Nem volt egyenruhájuk, csak egy világoskék sál jelképezte az együvé tartozásukat, amit nem is egyformán kötöttek meg. Mindenkihez jött valaki, volt, hogy többen is. Mosolyogva, ölelkeztek, puszilkodtak az érkezők, és a várakozók. Mint egy nagy család. Igen. Ez az elcsépelt kifejezés a lehető legpontosabban fejezi ki a helyzetet.

Pontosan 3 órakor becsukódott a díszterem ajtaja, a kórus felállt, és az egyik hölgy az első sorból beszélni kezdett hozzánk, akik megtöltöttük a termet, legalább 100-an voltunk. 

Köszöntőjében először is bemutatta a karnagy urat. Mint megtudtam Szécsényi Olivér, aki most töltötte be 81. életévét, már akkor tanára volt az itt szereplőknek, akik akkor még a Teleki Gimnázium tanulói voltak! A jelenlevő legidősebb kórustag 60 éves……számoljunk csak: ez a csapat mióta is ismeri egymást? Benne van már a Guiness Rekordok Könyvében? Nem??? Nagy kár!

Szóval az énekesek mindannyian a Tanár Úr fiatalkori tanítványai voltak. Később a Tanár Úr tanított az Egri Tanárképző Főiskolán, majd hivatásos katonaként tanszékvezetője volt a katonazenészeknek a Zalka Máté (Később: Bólyai) Katonai Műszaki Főiskolán. – amit már leromboltak a Népligetnél, pár évvel azelőtt, hogy a 100 éves épületet műemlékké nyilváníthatták volna – node ez egy másik dolgozat anyaga lehetne). A Tanár Úr érdemeit elismerték az utóbbi időben többen is: a Magyar Kultúra Lovagja lett, a KÓTA (Kórusok és Zenekarok Országos Szövetsége) számozott aranyfokozatú plakettel ismerte el munkásságát, illetve Kossuth Emlékérmet is kapott a Honvédségtől. Igen. A Tanár Úr sok embert tanított, és bizonyára szeretve nevelt is. Hogy is létezhetne pedagógiai munkájának értékei nélkül ez a kórus?

Mert el kell mondani azt is, hogy miközben a bemondó a Tanár Úr életéről és munkásságáról mesélt, a kórus tagjai, ezek a meglett, nagyszülő korban lévő emberek rajongással tekintettek Tanárukra, szemüket róla le nem vették, és mikor egy szerény ajándékot adtak át neki, harsogó tapssal jelezték egyetértésüket, köszönetüket. Mint megtudtam később: 17 kórusházasság jött létre a Tanár Úr áldásos zenei tevékenysége nyomán, így jelenleg is kb. 10 régen kötött házasságban élnek boldogan együtt tanítványai. Közülük többen „párosan” voltak jelen, és énekeltek!

Node a koncertről:

Több blokkban adtak elő dalokat, a nagyjából 22 ember, közülük 7 férfi, 4 szólamban is hibátlanul énekelt. Volt a repertoárjukon reneszánsz muzsika, olasz dalok, Bach munkája, Kodály zenéje, és Balázs Árpád muzsikái, aki jelenkorunk élő, elismert zeneszerzője. Róla és a kórusról azt is megtudhattuk, hogy 35-40 évvel ezelőtt Balázs Árpád jó néhány kórusművét a Teleki Blanka Gimnázium és a Kossuth Lajos Katonai Főiskola vegyes kara adta elő először.

A kórus múltja csupa dicsőség: aranykoszorús, és kiváló díjak, rádiófelvételek tömege jelezte útjukat. És ma? Ma csak maguknak énekelnek, a régi örömökért, amikor elfelednek bút és bánatot, a mindennapok nehézségeit és a zene szárnyán szállnak vissza ifjúkorukba, és önfeledten énekelnek. Valami érdekes fény van a szemükben, valami különös mosoly van az arcukon. Igen, semmi kétség: ezek az emberek boldogok! És szeretik egymást!

Komolyzenére nem vájt fülemnek is tetszettek a dalok. Sokhoz volt ismertető, a bemondó hölgy jó néhány dalt bemutatott, vagy éppen azt mondta el, a kórus azt miért szereti.

Kiderült az is: a tavalyi évben Olaszországban voltak. Természetesen saját költségükön, senki sem szponzorálta őket. Elutaztak közösen első világháborús hőseink emlékhelyéhez, a Dolomitok közé, a Monte Grappára, és a Monte Tombára. Hogy ott énekeljék el, a hegy tetején a tábori oltár mellett: „Jöjj béke, bontsd ki szárnyadat”- és ez a himnuszhoz hasonló fenséges ének, bár magyarul szólt, a több ezer emlékező szemébe könnyet varázsolt…….vagy a száz éves Alpini Vadász, egy hajlott hátú olasz férfiú, aki elé odagyűltek, és ahogy mondják: spontán elénekelték neki: „Néked zeng ez a dal”….az idős, sok harcot megélt úr, és az őt támogató fia sem ment száraz szemekkel tovább. És ezeket az élményeket, ahogy mesélték, átélhettük mi is, a közönség.

Jól írtam? : nem szponzorálja őket senki? Hát egyszer csak hallom, hogy köszönetet mondanak az Alma Maternek, a jelen lévő Igazgatóhelyettes Asszonynak, mert ingyenesen biztosítják számukra a próba lehetőségét. Ez hatalmas ajándék a mai világban….és most meg mit is mondanak? Hogy évek óta résztvesznek öreg gimnáziumuk ballagási ünnepségén, és ők éneklik az érettségire készülőknek, hogy „Gaudeamus igitur….”

Körülnézek…szól a zene, száll az ének és akkor egy picurka kicsi lány, nem lehet még másfél éves, odatotyog a kórus elé, majd befurakodik a sorok közé, és egyszer csak egy fiatalasszony karjából figyeli tovább az eseményeket…..csak csendesen jegyzem meg, hogy a fiatalasszony egy három unokás nagymama, és az az öröm érhette őt, hogy édesanyja, leánya, veje és mindhárom unokája a koncerten ott voltak.  Négy generáció!!!  Ez is a Guiness Rekordokba illik!

De elérünk a végére, és a kórus megköszöni a tapsot. Tapssal! Carl Orff Taps rondóját adják elő! A hatás döbbenetes, a zenévé vált ritmus hihetetlenül dallamos….dobog a padló, harsog a ritmusos taps, pattan a combokon a sok tenyér, esőcseppként pereg a kézhátak muzsikája….egyszerre, együtt, és mosolyogva tapsol nekünk a kórus egy rondót! Hihetetlen! Talán a vastaps nem akkora, mint a Művészetek Palotájában, de a Lantosok ismét nekiállnak, és előadják búcsúszámukat újra!

Figyelmünket megköszönték, és mielőtt elindulnék hazafelé, meghallom, hogy szeretettel várnak bennünket egy kis vendégségre. A szomszéd teremben terített asztal, az asztalon tavaszi virág, az abroszon számtalan féle-fajta étek kelleti magát: szendvicsek, sütik, édes és sós…..üdítők és ásványvíz….Jól estek a falatok, bár nem voltam éhes. Egyszerűen enni kellett, jól esett. Miért is? Mert beszélgethettünk közben. És láttam, ahogy egyik-másik kórista bemutatja családtagjait a másiknak, esetleg már ismerősként köszöntik egymást. Hát azért ennyi szépség és jóság láttán csak elindult bennem a kisördög: na nem, ez nem lehet, hogy itt ennyi ember békességben éljen együtt évek óta, na nem…..ennek utána kell járni.

Barátom éppen anyukájával beszélgetett, hát odamentem. Kiderült, ő a kórus motorja. Nyolc évvel ezelőtt hívta életre a régieket egy kis friss éneklésre. A kórustalálkozón 96 valamikori énekkaros jött össze, abból 66-an mondták, hogy énekelni fognak ezután. Nos, az élet nehézségeit, a családi és munkahelyi gondokat nem lehet mindenkor az éneklés mögé helyezni. A lelkes csapatból maradt ez a maroknyi 20-25 ember. Nemcsak a heti 1 próbán találkoznak, de elmennek úgynevezett edzőtáborba is, amikor reggeltől estig énekelnek, gyakorolnak, próbálnak, új dalokat tanulnak. Nyáron pedig havonta egy alkalommal valamelyikük családi-, vagy hétvégi házában jönnek össze egy kis eszem-iszomra, de főleg énektanulásra. Természetesen tanáruk velük van, és ha a három napos edzőtábort már nem is bírja, gondoskodnak arról, hogy legalább egy kellemes napot együtt töltsenek vele.

Mi tartja őket össze? A Tanár Úr iránti szeretet és tisztelet, a zene, a közös emlékek. Na de a politika? A gazdasági helyzet? A pártállások? A hitbéli különbségek? Hát ez utóbbiak magánügyek. Nem beszél róla senki, mert akkor és ott, amikor együtt vannak, ez mind nem számít, csak a ZENE.

Miket hallottam ma?

Viva la musica,  Néked zeng ez a dal, Tavaszköszöntő, Kék ibolyácska, Zöld erdőben, Madrigaleszk, Vihar, Szellő zúg, Alkonyóra, Mint hárfa zsong, Csillagom, Jöjj béke, Kicsi nimfák, Éljenek a víg nők, Francia bordal, Baráti kör, Dana-dana, és a Tapsrondo.

Érdekes, hogy a Kodolányi Főiskola Kórusa is énekli a Baráti kört, meghallgattam a cd lemezükön. Frissebben, gyorsabban, dinamikusabban szólt az ő előadásuk, hangjuk is csengőbb. Nekem mégis az Ezüst Lanté tetszett jobban. Ugye nem baj?"